I. Országos Bushcraft Verseny, avagy a Bushcraft 7 próba története

I. Országos Bushcraft Verseny, avagy a Bushcraft 7 próba története

Jó ideje megfogalmazódott a csapatban a gondolat, miszerint kellene egy jó hangulatú, nem vérre menő, bushcraft tematikájú vetélkedőt szervezni, ami reményeink szerint, összehozza a témára fogékony embereket, és nem utolsó sorban akár hagyományteremtő is lehet. Elég sokáig tartott, mire a megfelelő helyszínt megtaláltuk, hiszen ez elengedhetetlen egy jó rendezvény megszervezéséhez. Választásunk a Farmunk-ra esett, ahol minden adott volt, egy családbarát esemény lebonyolításához, hiszen fürdésre, állatsimogatásra, horgászatra és csónakázásra is van lehetőség.   A kitűzött hétvégén, társaságunk nagy része már pénteken megérkezett a helyszínre, ahol megtettük a versenyszámok lebonyolításához szükséges előkészületeket, majd egy lazító fürdés után, csapatunk nyugovóra tért. Szombaton reggel izgatottan vártuk a résztvevőket, akiknek még a létszámával sem voltunk tisztában. Csak reméltük, hogy legalább egy fő eljön. Nem tagadom, örömmel töltött el, amikor a versenyzők szép sorjában megérkeztek, ráadásul a létszámuk is túlszárnyalta az előzetes várakozásainkat. forduló a súly cipelés: aminek igen technikás pályát jelöltünk ki, nem mintha az 50 kg súlyú hátizsák, nem jelentett volna kihívást. A helyenként 60 fokos...
Read More
Hogyan éljük túl a hétvégét

Hogyan éljük túl a hétvégét

  A szobába vakítóan süt be az októberi napfény. Egy darabig merengve bámulok ki az ablakon, majd leakasztom helyéről a hátizsákom. Szótlanul és gyorsan pakolok, nincs szükség cheklistre. Évek óta ugyanazt, ugyanoda rakom, már csukott szemmel is eligazodom a felszerelésemben. Hamar végzem, ez már rutin feladat. Nézem a pakkot, de nem érzem a szokásos bizsergést, valahogy kedvetlen vagyok. Már régóta nem az igazi valami. Valami hiányzik…    A telefonért nyúlok, tárcsázok. Létrejött a kapcsolat, csak pár szót recsegek bele a mikrofonba: - Kés, kulacs, pokróc, vízszűrő …  - Azért egy ponyvát hozok, nem akarok erdőt irtani - hangzik a válasz. (tovább…)...
Read More
Összefogás az ADHD-s gyermekekért

Összefogás az ADHD-s gyermekekért

A Minden, ami Bushcraft szervezet számára mindig is központi téma volt a családok, azon belül is a gyermekek természettel való kapcsolatának elősegítése. Nonporifit egyesületünknek hála (mely a Vadonlakó Egyesület nevet viseli) formálisan is mögé tudunk állni a társadalmi kezdeményezéseknek. Ilyen az ADHD-s gyermekekkel foglakozó programunk mely a Vadóc Manó nevet kapta. Azt, hogy miről is van szó. régi tagunk Biszák fogja elmesélni: (tovább…)...
Read More
Pilisi téltúra

Pilisi téltúra

Vidéki gyerekként gyermekkorom óta szerelmem a természet. Talán 8 éves lehettem, mikor kaptam Édesanyámtól egy svájcibicsakot, egy klasszikus kis Wengert, amit sajnos azóta elhagytam már. De valahonnan ekkortól datálható az igazi természetjárás, gyalogtúrázás, bunkerépítés, tűzrakás, primitív házi készítésű íjakkal a fácánvadászat. Mondanom sem kell, sosem jártunk sikerrel :) (tovább…)...
Read More
Zsarátnokkal a táborban

Zsarátnokkal a táborban

A nap langyos, délutáni sugarai lágyan simogatták az óbudai hegyvidék dombjait, felszárítva a napok óta hulló eső nyomait. A környék lakói ilyenkor szokásos tevékenységüket végezték, a konyhakertben szorgoskodtak, vagy ebéd utáni sziesztával ünnepelték a hirtelen jött jó időt. A pihenő polgárok szendergését váratlanul felbukkanó jövevény zavarta meg. Negyvenes éveiben járó, inkább vadonba, mint utcára való öltözéket viselő férfi kaptatott felfelé a Perényi úton. Felszereléséből ítélve a közeli erdőbe tartott, vállán régi katonai tarisznya, övén apró holmikkal tömött táska. Volt valami határozottan furcsa a magatartásában. Elszántan tartott célja felé, időnként valami nem látható dolgot igazgatva pulóvere alatt. Arca ilyenkor furcsa, Gollam-szerű kifejezést öltött és megszaporázta amúgy is öles lépteit. Az utolsó házat elhagyva végre az erdő szélére ért. Hirtelen - mintha falba ütközött volna - megtorpant és előhúzott ruhája alól valamit... Egy kés volt az, mégpedig egy Zsarátnok! A karcsú, vége felé keskenyedő, sötétbarna wenge fa markolat kikandikált a bőr tokból. De micsoda tokból! Gyönyörűen megmunkált, vastag marhabőr erszénytok, szélét erős varrás fogta össze...
Read More
Fejezetek, egy YouTubecrafter életéből:  Az első, Bushcraft oktatásom története

Fejezetek, egy YouTubecrafter életéből: Az első, Bushcraft oktatásom története

Néhány hete szerveztük az első Minden, ami Bushcraft kis lészámos oktatóhétvégéjét. Ez a programon részvevő volt Glász Sándor, aki saját szemszögéből meséli most el hogyan élte meg.... Ülök a gép előtt, és böngészek. Mindig ezt csinálom, ha van egy fél óra szabadidőm. Hoppá, egy új videó a hosszútűzről! Már kattintok is, töltődik, várok. Alaszkai a fickó, olvasom, biztos ért hozzá, és már nézem is. Aha, reklámszatyorból veszi elő, az otthonról hozott gyújtóst! Nagyon autentikus …  Inkább ránézek a Facebookon a MaB-ra. (tovább…)...
Read More
Dióhéjban a mogyoróról

Dióhéjban a mogyoróról

Nagyon szeretem a gombákat, magának a begyűjtésének a folyamatát is, tudnunk kell azonban, hogy a nehéz emészthetőségüknek köszönhetően szinte ugyan annyi energiát vonnak el a szervezetünkből, mint amennyit adni tudnak. Az őszi erdőségek nem csak ezzel az ajándékkal kedveskednek nekünk. Még nem volt igazán hideg, deres éjszaka, ezért a csipkebogyóról, kökényről, a galagonyáról és társairól nem beszélek. Szezonális jellegénél fogva - az alföldi erdőségekben gyakran előforduló – vadkörte, vadalma is megérdemelne egy lélegzetvételt, de most kifejezetten a vad (vagy más néven török) mogyoróról szeretnék írni néhány gondolatot. (tovább…)...
Read More
Silky a japán prémium

Silky a japán prémium

Történetesen a szelek mostanában erősen fújnak nyugati irányba és a Silky európai forgalmazója ránk talált. Így lehetőségünk volt kipróbálni két viszonylag ritkán szembejövő típust a Silky kínálatából. Az egyik a Silky BigBoy 2000, mely 350 mm-es vágó éllel büszkélkedhet és egy igazi nagymenő, aki visz mindent a Silky Catanaboy. (tovább…)...
Read More