Néhány hete szerveztük az első Minden, ami Bushcraft kis lészámos oktatóhétvégéjét. Ez a programon részvevő volt Glász Sándor, aki saját szemszögéből meséli most el hogyan élte meg….

Ülök a gép előtt, és böngészek. Mindig ezt csinálom, ha van egy fél óra szabadidőm. Hoppá, egy új videó a hosszútűzről! Már kattintok is, töltődik, várok. Alaszkai a fickó, olvasom, biztos ért hozzá, és már nézem is. Aha, reklámszatyorból veszi elő, az otthonról hozott gyújtóst! Nagyon autentikus …  Inkább ránézek a Facebookon a MaB-ra.

A mindenit! Oktatást szerveznek! Jelentkezzek? Minek… Már úgymond profi vagyok! Több ezer megnézett videó, és az összes, a témában megjelent szakirodalom ismeretében felteszem, már nem tudnának újat mutatni! Nem vagyok nagyképű, hiszen tudok tüzet rakni, ittam fenyőtű teát, sőt, már faragtam egy kanalat is. Mondom, profi vagyok. Igazi youtubecrafter! Azért jelentkezem, izgulok, siker! Egyeztetések, megbeszélések, végre eljött a nap, felkelek, 3:00! Basszus, de rohadt korán van… Öltözöm, kávé, hoppá… a szikravetőm még ott figyel az asztalon. Gyorsan elteszem, indulás! Útban az állomásra már kész vagyok. Nem bírom, nagyon nehéz a zsák… Pedig semmi felesleg nincs benne, mondom, profi vagyok! Csak ezek szerint tápos! Na, nem baj, leértem. Felszállok a vonatra, és már alszom is. Hosszú az út, 168 km. Legalább pihenek. Végre Kelenföld! Irány metróval Keleti, ahol Peti már vár. Gyors bemutatkozás, aztán kocsival megyünk tovább. Hamar odaérünk, a reggeli még belefér. Lassan megérkezik Zsolti, Hajni, Laci, és Gábor is. Indulunk. Nézegetem a többiek zsákjait, mindenki hasonló méretű cuccal jön, itt már gyanakszom a profizmusomat illetően. Mindenki liheg, fújtat a degeszre tömött hátizsákok súlya alatt, egyedül Carlo, a cane corso rohangál boldogan, most szívesen lennék a helyében. Mihelyst elérjük a táborhelyet, ledobáljuk a cuccokat, és már kezdünk is. Gábor csomókat mutogat, nem értem ez minek kell. Mindenki tud csomót kötni! Aztán kiderül, hogy mégsem. Legalábbis én nem. Nem értem a dolgot, a netes videókban nem kötözgettek semmit. Már mindben kész volt a féltetős menedék. Végre siker! Hogy lehet így örülni egy rohadt csomónak? Nem tudom, de én örülök! Gábor már a ponyvamenedékek típusait magyarázza. Meglep, hogy nem csak egy van. Hülye youtube! Na, mindegy. Már ebédidő van, tűz kellene. Instrukció, szedjünk fatwoodot. Végre valami olyan, amit már csináltam, ez nem lesz gond. Egy kisebb hegynyit sikerült kibányásznunk, kezdődhet a tűzrakás! Fatwood kaparék, nyírfakéreg, szenesített pamut, tűzfúró, LMF. Mindent átbeszélünk, és kipróbálunk. Ebben egész jól szereplek, a szalonnasütéseknek hála. Elvégre egy bushcrafter szikravetővel gyújt tüzet, még a kert végében is! Aránylag könnyen, gyorsan meggyújtjuk a tüzet, de megint nem értem a dolgot. Semmi ütőfázás, semmi csapkodás a vasakkal, minek hoztam a Recon Scoutot? Talán majd később. Most eszünk. A hangulat remek, beszélgetünk. Ideje nekiugrani a menedékeknek, mondja Gábor, de mindenki csak tanácstalanul áll, és pislog a másikra, mint valami hatalmas levelibéka. Gábor mosolyog, és oktat. Elmond mindent, amit tudnunk kell a menedék helyének meghatározásához, és a fekhely kialakításáról is bőven kapunk infót. Közben eldöntjük, természetes menedéket építünk, mivel rengeteg a hullott anyag, bőven van hozzá fa. Mindenki eltűnik, hogy aztán egy rönkkel a vállán jelenjen meg. Csak a balták csapkodását hallani, ahogy gallyazzuk, vagy daraboljuk az alkarnyi fenyőket. Az idő repül, mire elkészülünk, mindenki elfárad. Most jön a vizit. Na, nem dr. House, hanem Gábor jön, szemlélődik, véleményez, tanácsokat oszt. Elégedettnek látszik, mi meg örülünk, hogy végeztünk. Pihenés közben ellenőrzöm a baltám élét, konstatálom, hogy kifogástalan állapotban van, nem úgy, mint a nyele. A fejet körül ölelő kompozit állapotára csak egy szó jut eszembe, a gyalázatos. Elkeseredetten bámulom, és nem értem a dolgot, hisz nem ütöttem félre egyszer sem, de a száraz ágcsonkok megették a műanyagot. Pedig Mora! A neten azt írták, hogy mindent kibír. Mindegy, túlfáradt vagyok bosszankodni, csak ülök és lihegek. Legalább a menedék jól sikerült, ez feledtet mindent.  Ülünk a tűz körül, közben beszélgetünk, és fatwood kaparékot csinálunk az esti hangulatvilágításhoz, egy bushcraft fáklyához. Peti jön búcsúzni, sajnos nem maradhat, mennie kell. Lassan sötétedik, pár hasábot dobok a tűzre, majd visszaülök, és bámulom a lángokat. Jó itt, csak a tűz pattogását hallani, és mindent beleng a fenyők illata. Mire nekiállunk a vacsorának, már alig látunk valamit. Sütögetünk, beszélgetünk, de nem csak a szalonnát kell megemésztenünk. Rengeteg az infó, a fejünk csak úgy zsong a hallottaktól. Észre sem vesszük, de már régóta nem látjuk egymást, csak a másik halvány sziluettjéhez beszélünk. Itt az ideje, begyújtani a fáklyát. Zsolti a vállalkozó szellem, halljuk, ahogy az acél végig szánt a ferrocériumon, szikraesőt zúdítva a fatwood szilánkokra. Halvány derengés, majd a lángnyelvek tánca jelzi a sikert. Ez az, így kell ezt csinálni! Ülünk a tűz körül, és a tábori higiénia alapjait vesézzük ki. Érdekes, hogy a netes videókban erről sosem ejtenek szót, pedig fontos, hogy ne egymás aknáit kerülgessük folyton. A téma kellően sikamlós tud lenni, mindenkinek van egy sztorija, jókat derülünk. A fáklya kihunyt, már a fejlámpák fényében készülődünk a lefekvéshez. Fáradtan bújok a Spartan 500-ba, puha és meleg, a szemem már csukódik is le. Mi a….. Ez meg mi volt?! Olyan gyorsan ülök fel, ahogy talán még soha. Pislogok, még nem teljesen vagyok ébren, gondolom, ez látszik is, mert Carlo még egyszer képen nyal. Elkapom a busa fejét, megvakargatom, de kiszabadul, és fut tovább, hogy mindenkivel tudassa, reggel van, ki az ágyból! Tisztálkodás, öltözködés, tűzrakás. Ez a sorrend, szó nélkül tesszük a dolgunk. Fellángol a tűz, reggelizünk. Egy parázsló hasáb mellé állítom a bögrém, figyelem a lustán emelkedő buborékokat. Még pár perc és kész a koffeinfröccs. Zsoltival kávézunk, majd mindketten elbóklászunk. Ő egy marék tűlevéllel, én pedig csipkebogyóval térek vissza. Imádom az ébredő erdő hangjait, fülelek, miközben levágom a csipkebogyók két végét, így jobban kiázik. A késemet törölgetem, és szótlanul kortyolgatom a friss csipkebogyóteát. Gábor töri meg a csendet, na, milyen volt az éjszaka? Nagyon kellemes, válaszolok, de Laci és Zsolti számára koránt sem volt az. Egyikük fázott, másikjuk nem tudott aludni. Gyertek velem, mondja Gábor, lemegyünk a dagonyához vízért. Egymásra nézünk, volt róla szó, hogy kipróbáljuk a vízszűrőket, na de egy dagonyában?  Mindegy, lesz, ami lesz. Az erdő szélén egy büdös, állott pocsolyához érünk, ahol Gábor megtölt egy palackot, és közli, hogy ezt most, majd jól megisszuk! Hát, mit mondjak, a mosolyunk, nem volt éppen őszinte… A táborba visszaérve, előkaparom a zsákom legmélyéről az eü csomagom, és előkészítek egy darab gézt, a trutymó mechanikai szűréséhez, mert ez nem túlélés, hobbiból, meg nem kell eltömíteni a szűrőt. A gézdarabon átfolyó víz, már jócskán tisztul, bár úgy látom, a kis Sawyernek azért éppen elég dolga lesz így is. Csendben figyeljük, ahogy a szűrőből kristálytiszta víz kezd el csöpögni, majd lassan, de határozottan folyni, az üres palackba. Zsolti kezdi a kostolást, majd felém nyújtja az üveget. Kicsit bátortalanul fogom meg, a fény felé tartom, de semmit nem látok benne, így hát nagylevegő, és gyorsan nagyot kortyolok. Meglepődve állapítom meg, hogy határozottan víz íze van, és kellemesen hűvös. Ez bizony tiszta! Tovább adom Lacinak, akinek az arcán meghatározhatatlan érzelmek kavarognak. Percekig nézegeti, szagolgatja, mire rászánja magát és iszik. Jó, mondja, de látjuk, hogy nem fog ebből rendszert csinálni. Zsolti Life Straw-ját, már sokkal bátrabban próbáljuk, az eredmény szintén kristálytiszta víz. Most, hogy jól leittuk magunkat, kezdődhet az ebéd, ami valamilyen rakottkrumpli, diszkoszban. Határozottan finom, mindenkinek ízlik. Sok új dolgot tanultál, szegezi nekem kérdését Gábor. Olyan sokat nem, válaszolok, de már nincs időnk beszélgetésre, sietünk a táborbontással. Gyorsan pakolunk, felmálházzuk magunk, és indulunk is. Nemsokára, már hazafelé zötykölődöm a vonaton, elmerülve a gondolataimban. Hogy fogom mindezt elmesélni a fiamnak? Sajnos hamar elillant a hétvége, éppen kezdtünk belejönni ebbe a bushcraft dologba. Hirtelen eszembe jut Gábor kérdése. Szinte hallom a hangját, sok új dolgot tanultál? Nem, hiszen már mindenről olvastam, vagy éppen láttam a neten, de jó részüket, eddig nem próbáltam ki. És éppen ez az, ami miatt mégis rengeteget tanultam a hétvégén, mert a tapasztalat az, ami megkülönbözteti a bushcraftert, egy youtubecraftertől.

2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.