Alábbi írásom, arról fog szólni, hogy Én miért a magyar készítők mellett teszem le a voksom.
Egy ötlet és egy kés születése:
Sokan tudják rólam, hogy nem vagyok a nagy kések szószólója, de kétségtelenül van bennük valami rabul ejtő. Velük kapcsolatban sokszor úrrá lesz az emberen a: „meglátom és azonnal kell” érzés.
Magam is így jártam. Kellet egy igazán nagy kés. Mivel rengeteg kés átmegy a kezem között és a gyakorlati tapasztalatnak sem vagyok híján: kézenfekvő volt, hogy egyedi nagy kést készíttetek, az én igényeim alapján.
Eddig + 1 a magyar készítők mellett.
Most már csak ki kellett választanom, hogy ki legyen a készítő.
Mivel rajongok a rekurzív formákért, Kovács Miklós/ MókaMiki- re esett a választásom.
Miki LongHiker és Kraken késeinek formája teljesen rabul ejtett és természetesen azonnal azt éreztem, hogy „meglátom és azonnal kell”.
Persze, mint céltudatos megrendelőnek a széria méretek nekem sem feleltek meg. Nyilván előjött belőlem az “én úgyis jobban tudom, mint a készítő”.
Ezzel Miki esetében különösen vigyázni kell, hiszen Ő előbb volt késhasználó, bushcrafter, mint készítő. Talán ennek köszönhetik az Ő kései ezt a töretlen népszerűséget a felhasználók körében. A formái az Ő valódi felhasználói tapasztalatán nyugszanak.
Egy alkalommal megkértem, hogy készítsen nekem egy szteroidos KRAKENt és minden paramétert előírtam neki.
Ez egy kísérleti modell, ami ritkán szokott elsőre tökéletesen sikerülni, de Miki belevágott…
Soha nem készített még ekkora kést, de szépen megformázta és előkészítette a hőkezelésre.
Ezen a ponton szembesültünk az első problémával. Sajnos az ilyen hatalmas penge nem fér be az átlagos hőkezelő kemencébe. Miki így nem vihette a szokott helyre és elkezdődött az agyalás.
Szerencsére a magyar készítőkre nem jellemző, hogy egymás nyakán térdeljenek. Valójában, ha szükség van rá igenis segítik egymást, hiába mondja a kívülálló: De, hiszen konkurencia!
Ebben a szorult helyzetben Szálkai Robi és Nagy (LeGoff) Csabi volt a segítségünkre.
Eddig + 2 a magyar készítők mellett.
Az Ő kemencéjükben kezdődött meg a „KIRÁLYi welness” A hőkezelés ugyan sikeres volt, de megeresztési eljárás picit félre csúszott. Nem kell megijedni! Nem arról van szó, hogy Csabi elrontott volna valamit. Mindössze annyi történt, hogy csak 60 HRC- re lett visszaeresztve. Ezt kissé soknak érzem. Elég lett volna az 57-58 is, de mivel RIGORRÓL van szó, még így is könnyű fenni, hiába lett keményebb az elvártnál.
Minden a tervek szerint haladt és Miki befejezte a kést.
Végre hozzám került és kipróbálhattam. Rögtön bele is került az egyik videónkba, ahol alaposan megdolgoztattuk.
Az élszög kialakítása parádésan sikerült. Ez az amit Miki igazán tud. Tudta mire szánjuk a kést és a készítői/felhasználói tapasztalatát összegyúrva remekül eltalálta. A 60 HRC-s RIGOR és ez a remek élszög olyan páratlan éltartást eredményez amivel még nem találkoztam. Mindemellett a kés szívós és rugalmas maradt.
Mivel ez egy prototípus, így nem lett tökéletes. A markolat kialakítása nem sikerült az elvártaknak megfelelően. A kisujjamat nyomta és nagyon megterhelte. Ezen változtatni kellett.
Jeleztem Mikinek, hogy a markolat nyom és nem vagyok elégedett.
Erre ő felajánlotta a markolat cserét és hogy átalakítja a az ívét.
Azt tudnotok kell, hogy ez NEM GARANCIÁLIS probléma! Széria késnél nyilván elő sem fordul… Miki viszont teljesen ingyen végezte az átalakítást. Nem! Nem nekem szól ez a gesztus. Ez egy új, fejlődő modell korrigálása volt annak érdekében, hogy a későbbi megrendelők maximálisan meg legyenek elégedve.
Eddig + 3 a magyar készítők mellett.
Miki is és a többiek is nagyon figyelnek a visszajelzéseitekre, amiből sokat tanulnak, fejlődnek. Ha bármilyen észrevételetek vagy igényetek van: nyugodtan jelezzétek a készítő felé! Ennek köszönhetően lesz olyan késetek, amit megálmodtatok.
Ez a forma engem a falcatára emlékeztet. Pengehossz?
29 cm