A Minden, ami Bushcraft szervezet számára mindig is központi téma volt a családok, azon belül is a gyermekek természettel való kapcsolatának elősegítése. Nonporifit egyesületünknek hála (mely a Vadonlakó Egyesület nevet viseli) formálisan is mögé tudunk állni a társadalmi kezdeményezéseknek.

Ilyen az ADHD-s gyermekekkel foglakozó programunk mely a Vadóc Manó nevet kapta.

Azt, hogy miről is van szó. régi tagunk Biszák fogja elmesélni:

A nevem Gyoroki “Biszák” Bálint, Budapesten születtem Zuglóban.

20180901_063038

Gyerekként sokat voltam nagyapáméknál A Telken, mindig szerettem az erdőt és a hegyeket, bár kicsit féltem is tőlük.
2013-ban kezdtem el újra a természetbe járni, mert ez volt az egyetlen lehetőség a stresszes városi létből való kimenekülésre.
2015-ben egy MaB-os nyílt nap alkalmával ismerkedtem meg Mihályi Gáborral és Gál Gáborral, akik segítettek az erdei tudásomat csiszolgatni. Ugyanebben az évben kezdtem el kisfiamat is elvinni az egynapos túrákra.
2018 év elején (pár év jogi hercehurca után) bejegyzésre került a Vadonlakó Nonprofit Egyesület, amelynek égisze alatt indítjuk útjára a Vadóc Manó nevű projektet.
Gondolom sokan hallottatok az ADHD-ról, vagyis a hiperaktívitásról, magatartás- és figyelemzavarról. Sokan betegségnek tartják, csak mert a mai társadalmi normákhoz nem tudnak igazodni, ezért sajátos, egyénre szabott nevelést igényelnek (SNI). Az én fiam is egy ezen gyerekek közül. Miatta elvégeztem a Pedagógus asszisztens szakot 46 évesen, hogy segíthessek neki amiben lehet. De ha már neki segítek, akkor másoknak is lehetne.

20181014_113932
A Vadóc Manó, amelynek előkészületei most folynak, a 6-10 éves (+1, -1 év nem akadály). korosztályt célozza meg. Egy csoportban max 10-12 gyermekkel fogunk foglalkozni. Valódi indulásra 2019 májusig várni kell, reményeink szerint addigra minden szakma képviseltetni fogja magát a projektben, akikre támaszkodni lehet. Keresünk olyan gyógypedes, pedes tanítókat, asszisztenseket, esetleg gyermekekkel is foglalkozó pszichológusokat, akik aktívan járnak erdőbe, érzik és értik hogy mit nyújthat a gyermekeknek ez a fajta kaland-terápia és hajlandóak is lennének ebben a karitatív munkában részt vállalni.
Tehát keress meg bennünket privátban, ha egy vagy a három közül:
1., részt vennél a munkában a kezdetektől
2., Ha olyan vagy, aki ha úgy adódik, egy-egy alkalommal szabadtéri helyet tudna egy-két napos “táborozáshoz” biztosítani.
3., Ha szülő vagy és a gyermeked ADHD-s, vagy a tünetek arra utalnak, és hajlandó lennél az első csoporthoz csatlakozni a gyermekeddel.
Tudom, vannak olyan alapítványok, ahol az élmény-, vagy kaland-terápiát alkalmazzák, de úgy gondolom, hogy az a fajta életmód, amelyet mi képviselünk, építő lehet a gyermekek mentális fejlődésében, önuralmában és önbecsülésében egyaránt.

Ha érdekel kezdeményezésünk, támogatnád, kérdésed lenne, esetleg van ADHD-s gyermeked keress meg minket a vadocmanoproject@gmail.com címen, vagy az anya szervezetünk kapcsolattartó űrlapjának  segítségével!

IMG_20180829_115106

2 hozzászólás

  • Viszolajszky Krisztina

    Üdvözlöm. Természetesen ár függvényében érdekelne minket a Vadóc tábor,10éves ADHD-s fiam (budapesti lakosok vagyunk). Tájékoztatásukat előre is köszönöm.
    Tisztelettel: Viszolajszky Krisztina

    • Mihályi Gábor

      Kedves Krisztina. Jelenleg egy kísérleti csoporttal foglalkozunk. Ebbe lehet is jelentkezni. Ez ebben a formában ingyenes. kérnénk a vadocmanos mailre egy üzenetetet, hogy egyeztetni tudjunk. Köszönjük a megkeresést.

A hozzászólás nem megengedett.