Vidéki gyerekként gyermekkorom óta szerelmem a természet. Talán 8 éves lehettem, mikor kaptam Édesanyámtól egy svájcibicsakot, egy klasszikus kis Wengert, amit sajnos azóta elhagytam már. De valahonnan ekkortól datálható az igazi természetjárás, gyalogtúrázás, bunkerépítés, tűzrakás, primitív házi készítésű íjakkal a fácánvadászat. Mondanom sem kell, sosem jártunk sikerrel :)

Gimnáziumi éveim alatt kicsit eltávolodtam a dologtól, de aztán újult erővel, immár a bushcraftolás felé terelődött a figyelmem, szívtam magamba még a régi MTP portál Guerilla, Bézból és Ales (Isten nyugosztalja) által írt cikkeit és próbáltam alkalmazni. Főleg, mikor felkerültem Pestre és elérhető közelségbe kerültek a hozzám hasonló erdőjáró örültek és közös hétvégéken sajátíthatta el az ember a tollaság faragást, csapdázást, menedéképítést.

Mióta gyerkőc érkezett a házhoz, sajnos nincs annyi időm kimozdulni az erdőbe, gyakorolni a régebben tanultakat, így azért kopik a tudás, no meg az időhiány miatt, mostanában már nincs menedékpítés. Egy jóbarátommal azért legalább havonta megpróbálunk kiszakadni 1-1 éjszaka erejéig. Legkedveltebb helyünk a Pilis. Minden hazai tájon jól érzem magam, de itt van valami plusz, valami őserős érzés, ami miatt manapság leggyakrabban ide ruccanunk ki.

Igazán kemény, havas időben még nem éjszakáztunk az erdőben, így most ez volt a terv.

Alig bírtam magammal, mikor elkezdtük összehozni az ominózus kis túránkat, ilyenkor otthon is csak félig vagyok jelen, tervezgetek, pakolászom össze a felszerelést már napokkal korábban, másik felem “legnagyobb örömére”.

Végre eljött a nagy nap. Hajnalban kikecmeregtem drága feleségem mellől, kapott egy búcsúcsókot, majd próbáltam életet lehelni fáradt porhüvelyembe. Részlegesen sikerült, hiszen fél nyolcra már a város másik végén, Óbudán dörömböltem a jóbarát ajtaján, hogy engedjen be és adjon kávét, de tüstént! Gyors frissítés után buszra szálltunk, majd Csobánkán leszállva összerendeztük a holmijainkat és nekivágtunk a havas rengetegnek.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Egy könnyedebb túrát terveztünk Kiskovácsiból a Holdvilág-árkon keresztül Pilisszentlászlóra. Régóta szerettem volna már megnézni magamnak ezt a csodálatos helyet, melyekről legendák keringenek. Egyesek szerint itt állhatott Attila városa, mások rebesgetik, hogy ide temették el Árpád vezért. Akárhogy is, a történelmünk kezdete óta szakrális környék, Szent István előtt a táltosok helye volt, után a Pálosok alapítottak kolostort a környéken. Szóval izgalmas, rejtélyes múltú helyszín, annyi szent.

Ilyenkor sosem sietünk, hiszen azért vagyunk itt, hogy egy picikét kiszakadjunk a büdös főváros rohanó világából, élvezzük a néma, téli erdőt. Az olykor fel-felhangzó fakopáncs munkáját, és úgy egyáltalán, kicsit fel töltődjünk. Kellemes tempóban szeltük át a Pilis talán egyik legrejtélyesebb környékét, majd az árok – mely alapvetően egy vízmosás – végén, a több mint ezer éves barlangoknál megálltunk főzni egy gyors leves-kávé kombinációt, lélekmelegítő gyanánt. Ilyenkor alig beszélünk, mindketten a gondolatainkba merülve várjuk, hogy forrjon a víz.

Sikerült is találnunk egy kellemes kis helyet, távol minden ösvénytől-erdészeti úttól és térerődtől.

Miután minden pikk-pakk összeállt, ropogott az előzetesen hasogatott fából, faágyra rakott kis tábortüzünk, akkor éreztük igazán, hogy megérkeztünk. Gyorsan előkerül az edény és vízspórolás céljából nekiálltam havat olvasztani, majd a közben gyűjtött csipkebogyóból isteni teát készíteni.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Nincs ennél felemelőbb érzés, számomra ez az igazi bőség, nem a pénz, vagy az anyagi javak. Sül a szalonna a nyárson, melegszik a teavíz, olykor húzunk egyet az otthonról hozott kis laposüvegnyi szilvóriumból és beszélgetünk, vagy épp hallgatunk. Hallgatjuk az erdő neszeit, a meg-megugró vaddisznókat, a baglyok huhogását.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Késő éjszakára járt, mire mindketten elvackoltuk magunkat.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Itt követtem el azt a hibát, ami ráadásul  nagy blődség volt, tudhattam volna. Nevezetesen nem takarítottam el a havat a sátor alól. Így esett, hogy dacára annak, hogy csak -5 fok volt, nem sikerült túl kellemeset aludnom, pedig késő ősszel, hómentes időben a -7 fokban úgy aludtam, mint egy csecsemő. Most inkább, mint egy fogzó csecsemő. Jobbára sehogy, de azért részletekben sikerült pár órát 😀

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Vicces volt látni sátorbontáskor, hogy a cimborám alatt levő felfújható matrac miatt, nála megmaradt a hó, az én oldalamon, ahol csak zártcellás derékalj volt pedig szépen elolvadt reggelre. Nem kevés kalóriámba kerülve

De hát a jó pap – akarom mondani bushcrafter – , holtig tanul ugyebár.

 

A sátorból való kikecmergés után egy villámgyors kávé az alkoholos főzőn, majd amíg azt kortyolgattuk, gyorsan felszítottuk a tüzet az estéről még megmaradt pici parázsból. Nyársra kerültek a megboldogult sertésből készült maradék kolbászkák, felforrt egy újabb liter vízre való hó. Ilyenkor már kezd az ember arra gondolni, hogy haza kell menni, de kár. De szerencsére addig még volt azért néhány kilométer séta előttünk.

Így hát ismét nyakunkba vettük az erdőt, az elfogyasztott kaják miatti jelentős súlycsökkenés jótékony hatással volt a zsákom súlyára, így nem túl kipihent testem sem tiltakozott a további menet ellen. Visszafelé már egy populárisabb ösvényt választottunk, de szerencsére teremtett lélekkel sem találkoztunk. Túránk végén még előkerültek a főzök, egyik fölött gigantikus zabkása, másikon forró kávé készült. Jóllakottan, kellemesen fáradtan, ugyanakkor lelkileg felfrissülve és elképesztő büdösen szálltunk buszra, és zötykölődtünk vissza a főváros sarába, ahol természetesen nyoma sem volt  pilisi erdő puha fehérségének.

Lassan érik már a következő, talán jobb idővel és több szabadidővel, kenyeret tervezek sütni. Lehet arról is beszámolok majd nektek   😉

 

Erdei Mihály, Marseille

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.