Zsarátnok és kuksza

A nap langyos, délutáni sugarai lágyan simogatták az óbudai hegyvidék dombjait, felszárítva a napok óta hulló eső nyomait. A környék lakói ilyenkor szokásos tevékenységüket végezték, a konyhakertben szorgoskodtak, vagy ebéd utáni sziesztával ünnepelték a hirtelen jött jó időt. A pihenő polgárok szendergését váratlanul felbukkanó jövevény zavarta meg. Negyvenes éveiben járó, inkább vadonba, mint utcára való öltözéket viselő férfi kaptatott felfelé a Perényi úton. Felszereléséből ítélve a közeli erdőbe tartott, vállán régi katonai tarisznya, övén apró holmikkal tömött táska. Volt valami határozottan furcsa a magatartásában. Elszántan tartott célja felé, időnként valami nem látható dolgot igazgatva pulóvere alatt. Arca ilyenkor furcsa, Gollam-szerű kifejezést öltött és megszaporázta amúgy is öles lépteit.

Az utolsó házat elhagyva végre az erdő szélére ért. Hirtelen – mintha falba ütközött volna – megtorpant és előhúzott ruhája alól valamit… Egy kés volt az, mégpedig egy Zsarátnok! A karcsú, vége felé keskenyedő, sötétbarna wenge fa markolat kikandikált a bőr tokból. De micsoda tokból! Gyönyörűen megmunkált, vastag marhabőr erszénytok, szélét erős varrás fogta össze hullámos díszkerettel. Elsőre kifinomult műalkotásnak néznénk, ha nem sugározna erőt, elnyűhetetlenséget. Az erdőjáró elmosolyodott, ahogy keze végigsimított a robusztus, ám karcsú formán, ujjai követték a lágy íveket. Ekkor vált nyilvánvalóvá célja rövid pihenőjének. A tokot övéhez emelve egy különleges, pisztolytáska gombbal és szíjjal felszerelt bujtató segítségével könnyen magára csatolta. A kést övén megigazítva eltűnt a fák között.

Az erdő lakói már ismerték a furcsa vándort, sokszor járt erre mostanában. Látogatásai során kis táborhely kialakításába kezdett a kiránduló utaktól távoli, eldugott irtáson. Most fejcsóválva vette szemügyre düledező rönkmenedékét. A kiálló tuskókra aggatta felszerelését. Tekintete körbejárt a jól ismert tisztáson és megállt az előre előkészített, lábon száradt vörösfenyő kupacon. Óvatosan előhúzta még kicsit szoruló tokjából a Zsarátnokot.

Rozsdamentes N690 acélból készült, tíz centis penge csillant meg a napfényben. Az erdőjáró élvezettel nézte a lágy, homorú hullámmal induló élt, mely később kiszélesedett, és karcsú ívet húzva felvette a késhegy formáját. Végigsimított a pengeháton, elidőzve azon a részen, ahol a hegye felé keskenyedik. Az ég felé tartva megcsodálta a konvex élt. Ez szokatlan volt számára. Eddig skandináv késeket használt a tábor körüli könnyebb famunkákra.

A környező fákon a madarak hamarosan felrebbentek, amikor vaskos ütőfájával munkára fogta a Zsarátnokot. Gyújtóst darabolt a tűzhöz: Vékony ágakkal kezdte. Láthatóan nagyon óvatos volt, mindig a megfelelő szögbe illesztette a kést. Kis csapásokkal haladt előre. Mikor a rőzsekupac elkészült, szemügyre vette a pengét, de külsérelmi nyomot nem talált rajta. A nagyobb, olykor csukló vastagságú ágaknak már bátrabban állt neki. A tisztást hamar megtöltötték a lecsapó ütőfa puffanásai. Egyre jobban belelendült. Hamarosan tűzifa halom sorakozott a rozoga menedék mellett. A favágás felmelegíti az embert, ömlik róla a víz, de a Zsarátnok markolata egyáltalán nem csúszik, biztosan tapad használója kezébe.

N690 rozsdamentes acél

A zöld ruhás ember ekkor fejébe vette, hogy egy távoli, omladozó kőkupacig megtisztítja az erdei ösvényt. Az elhordott anyagból tűzrakóhelyet akar építeni. Az ujján finoman próbálgatja a kés élét, majd beveti magát a bálványfa surjánok közé. Vaddisznó csapáson halad a cél felé, kivágva az útjába álló növendékeket. A bálványfa vessző tövénél négy bemetszést ejt, mindegyiknél előre-hátra billentve a Zsarátnokot. Elismerően nyugtázza, hogy a penge rekurzív része mennyire megkönnyíti ezt a műveletet. Olykor már a második vágásnál kezében maradnak a kemény vesszők. Miután megtisztította az utat, már könnyen zajlott a kövek szállítása. Elkészült a tűzrakóhely.

Az erdőjáró konzervet, csajkát, szikravetőt vett elő a tarisznyából. Nekikezdett az estebéd elkészítéséhez. Műgonddal kiválasztott egy görcsöktől mentes fenyőágat. A megbízhatónak megismert kés és az ütőfa segítségével határozottan négy felé hasította. Leült egy közeli tönk mellé, hogy tollaságat készítsen. Előtte ismét élszemle következett. Karjára fektetve a Zsarátnokot megállapította, hogy éle még mindig borotválja a szőrt. Ekkor hozzákezdett a tollaság faragásához.

Könnyebben ment, mint ezelőtt bármikor.. A konvex él máshogyan viselkedett mint a megszokott skandináv, nem hatolt olyan erősen a fába, sikerült lágyan és finoman faragni vele. Megállapította, hogy olyan vékony és bodorodó forgácsokat hasít vele, mint amilyeneket eddig csak fotókon látott. Örömmel nyugtázta, milyen jól irányítható a Zsarátnok. Mérete tökéletes a feladathoz és igen, tényleg úgy van, ahogy mondták neki: a rekurzív rész megkönnyíti a tollaság faragást.

A sikeren felbuzdulva elhatározta, megpróbálja azt, ami még eddig nem sikerült: a tollaságat közvetlenül szikrával meggyújtani. Körülbelül a hatodik húzás után örömordítás késztette a fákon a madarakat gyors menekülésre. Emberünk a feltámadó tűz körül ugrált és a Zsarátnokkal hadonászva kiabált:

– Ezt nem hiszem el! Sikerült! – És csókot nyomott az új késre.

A Zsarátnok a délután további részében is hűen szolgálta e férfiút. Jó hasznát vette a csajkatartó ágas faragásakor. Ezután száraz, kemény bálványfákat is vágott a késsel, hogy düledező menedékét öles husángokkal megtámassza.

Este a hegyvidék népe nem láthatta boldogan hazafelé tartó ismerősünket. Eltökélten mosolyogva, gondolataiba merülve lépdelt, s bár otthon éjszakai munka várta, nem ezen elmélkedett.

– El kell adnom jó néhány késemet. A nagy leukut talán megtartom, de a Condornak meg a többinek mennie kell. Szomorú, ha csak porfogóként állnak a polcon. Mert ezután csakis a Zsarátnok…

Prémium bőr erszénytok

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.